Ha karácsony, akkor mindenkinek megvannak a maga szokásai, melyek nélkül nem igazi az ünnep. Legyen szó a kedvenc ételedről, vagy filmedről, esetleg a lakás feldíszítéséről.
Míg valaki már attól a falra mászik, ha meghallja Macaulay Culkin nevét, addig megint mások évről évre követelik, hogy megnézhessék a sorozatot (vagy legalábbis az első két részét), annak ellenére, hogy már minden poént kívülről tudnak, de mégis nevetnek rajtuk.
Hogy mitől lett ennyire kultuszfilm a Reszkessetek, betörők! azt nem tudom, de még gyerekkoromban én is évente megnéztem, idén pedig úgy gondoltam, hogy ideje az újranézésnek.
1. rész
Remekül felépített film, ami nem veszi magát teljesen komolyan. A színészi alakítások rendben voltak, a poénokon lehetett nevetni, a történetvezetés logikus és következetes, könnyed kikapcsolódást nyújtó alkotás.
A film eleji kapkodás és felfordulás annak ellenére, hogy zavaróan túlspilázott, mégis hihető. A szülők részéről érthetetlen, hogy miért csak Kevint büntetik meg, hiszen nem csak ő a "bűnös" a rumliért. Meg is tudom érteni a kissrácot, hogy már elege van az egészből, és a fenébe kívánja az egész családját, én is utálnám, ha mindig mindenért csak engem vennének elő, senki mást.
Az anyuka reakciója, mikor leesik neki, hogy Kevint otthon felejtették, oltári. Az utána következő igyekezete, hogy hazajusson a fiához, nekem nagyon tetszik, a "hisztérika" viselkedést nagyon jól hozza. Egy csöppet fura volt, hogy mindenkit megpróbálnak elérni telefonon (rendőrséget, szomszédokat, stb.), kivéve a saját fiukat.
Élvezet volt nézni, ahogy Kevin talpraesetten feltalálja magát minden élethelyzetben, hogy néha kiosztja a felnőtteket, majd pedig jól kicseszik a betörőkkel, akik rendre besétálnak a kelepcébe. Ehhez a hihető és jól eltalált történetvezetésen túl nagyban hozzájárult a remek színészi játék is.
A csapdák kellőképpen egyszerűek voltak, például fellocsolt lépcsősor, apró játékok és díszek (na meg szög) a talp alá, felforrósított ajtógomb, fellógatott festékesvödrök és hasonlóképpen hatékony, de könnyen megvalósítható szívatások. Ezekkel hergelte Kevin Harry-éket, akik egyre jobban bemérgesedtek és a méregtől figyelmetlenebbé, óvatlanabbá váltak, így már a legkézenfekvőbb átveréseket se vették észre. Ezt a reakciót el tudom fogadni, legfőképpen Harry dühbe gurulása tetszett, de ahogy Marv a szívére vette a bántásokat az is aranyos volt.
Azért a filmben egy-két baki is megtalálható, például hogy Harry kezébe nem vízszintesen ég bele az ajtógomb M betűje, hanem függőlegesen, hogy Kevin a lépcső tetejéről a büdös életben nem tudna a bejárati ajtón kiszánkázni, mert nincsenek egy vonalban, de ezek tényleg csak apróságok, a film élvezhetőségén nem rontanak.
2. rész
Ebben a részben a család megpróbált kicsit nyugisabban és összeszedettebben viselkedni a vakáció kezdetén, jobban odafigyeltek indulásnál (persze megint bejátszottuk az elalvást), mégis sikerült Kevinnek elkeverednie a reptéren, ami a "még éppen hihető" kategóriába esik. Az anyuka reakciója még az első részben látottnál is sokkal jobb, ahogy elájul a felismeréstől.
Ezúttal ügyesebbek voltak a szülők, a hitelkártya letiltásos/figyeléses módszerrel hamar rájöttek, hogy hova keveredett el a gyerek és az első résznél szintén higgadtabban kezdtek bele a keresésébe, hiszen már rutinosabbak voltak.
Az, hogy mind a film elején, mind annak előrehaladtával kevesebb a kapkodás, logikus és számomra az látszik belőle, hogy következetesen építettek az első részre, a szülők tanultak valamicskét az ott ejtett hibákból.
Jó húzás volt bevenni a filmbe a "vadon kiszlányait", alias Tim Curry-t (Hector,a főportás), valamint a szintén eléggé idétlen Rob Schneider-t, teljesen jól beleillettek a történetvezetésbe, ügyesen hozták a karakterüket. Legjobban az tetszett, mikor Kevin az ominózus zuhanyzós jelenet után rendbetette a főportást, illetve mikor Hector-t összeeresztették Kevin anyukájával, aki még a lurkónál is profibb (és viccesebb) módon osztotta ki a tudálékos pasit.
Az első részhez hasonlatosan ezúttal is eljátszottuk a filmbetétes átveréseket, és természetesen ezúttal is mindenki bevette őket. Már az első részben is kicsit fura volt, hogy egy nyilvánvalóan nem valódi, hanem felvételről bejátszott hangot és a hozzájuk használt bábokat ilyen bénán beveszi mindenki, de mivel a fekete-fehér filmbetét szövegét mindig tökéletesen hozzáigazították az alap szituációhoz, ezért legalább illettek a helyzetekhez.
Harry és Marv ezúttal is remekül hozták a karakterüket, mivel már ismerték Kevin-t és a módszereit, ezért mondhatni felkészültebben fogadták az átveréseit, de azért mégsem teljesen.
Marv ebben a részben ha lehet, még lükébb volt, mint az elsőben. Mikor a kölyök lefényképezte őket a játékbolt kirablásakor, akkor a reakciója az volt, hogy "Nem vagyok kócos?", illetve mikor Kevin mondta, hogy mosolyogjanak, akkor belevigyorgott a kamerába. Még Harry-t is megdicsérte, hogy szépen repült, mikor a libikóka segítségével egy kocsi tetején landolt. Halálian bugyuta ez a pasi, amin jókat lehet nevetni.
A trükkök ezúttal is egyszerűek, de nagyszerűek voltak (tégladobálás, szögbelövő, szerszámostáska, egyéb ragadós, leesős tárgyak, stb.), de egyáltalán nem volt zavaró, hogy ugyanúgy beszívták a csapdákat (még a festékvödröset is), ezúttal is remek szórakozást nyújtott a film, kárörömmel fogadtam az ismételt bénázásukat.
Míg az első részben a hólapátos öregember képében kaptuk meg a nem is annyira burkolt tanítást, addig a másodikban a galambos nővel való barátkozás szolgált tanulsággal és bár értem én a mondanivalót, kicsit mindkettő erőltetettnek hatott. Azt elfogadom, hogy a kisfiú összebarátkozik az idősebb férfival és nővel, de azt már kevésbé, hogy Kevin oktatja ki őket, hogy hívják fel a rég nem látott gyermeküket, illetve szerezzenek barátokat.
3. rész
A harmadik rész igazi mélyrepülés az első két részhez képest.
A film alapból egy olyan mozzanattal indít, amit utálok: elcserélik a szatyrokat. Ezt mindössze az Oscar című filmben tudom elfogadni, mert ott legalább viccesen kezelik. Minden egyéb filmben a bonyodalom fő forrásának tekintik (teljesen komolyan), amitől a hideg futkos a hátamon.
Míg az első két részben a köztudottan nem teljesen százas Marv és a talpraesettebb Harry kínszenvedéseit követhetjük figyelemmel, addig ebben a részben 4 teljesen normális embert (betörőt) kapunk alapnak, akik egy idő után mégis úgy viselkednek, mintha teljesen idióták lennének, ami nagyon rossz hatással van a filmre.
Kezdetben "profin" viselkednek, figyelik a telefonvonalakat, ki tudják iktatni a riasztórendszert, betörési tervet készítenek, szuper kütyüjeik vannak, és álcázzák magukat (oké, ez kissé bárgyúra sikerült). Mikor viszont szembekerülnek Alex-szel, illetve a csapdáival, akkor egy idő után annyira rájátszanak az egészre, olyan logikátlanul viselkednek, hogy kedvem lett volna lekapcsolni a filmet, hogy legalább én ne szenvedjek. Mégis milyen agyalágyult emberek ezek? (Az első két rész legalább következetes volt abban, hogy Marv dilis, tehát a bénázása elfogadható, itt viszont a karakterek személyisége nem indokolta ezt a fajta bénázást.)
Az egyik pasi teljesen értelmetlen módon leül a teraszon egy székre. Mégis milyen megfontolásból? Talán elfáradt, míg a hátsó bejárathoz ért? Majd hatalmas küzdelmet folytat az "elszabadult" vízcsappal, csak tudnám minek.
A nő arccal előre belefekszik a sártengerbe, majd ahelyett, hogy kikászálódna belőle, tovább tapicskol benne, míg végül hanyatt is vágja magát a dagonyában. A szőke parókáját biztos otthon felejtette. Mint ahogy a tornász diplomáját is, hiszem mikor a lépcsőkorlát megadja magát, akkor hatalmas szaltókkal jut fel a teraszra. Gratulálok neki ehhez a 2 pontos mutatványhoz. *tapsvihar*
Megint egy másik betörőnek az a remek ötlete támad, hogyha már egyszer a lábai beleragadtak két gurulós kocsikába, akkor legurul a lépcsőn a pincébe, ami ugyebár teljesen logikusnak tűnik, mint ahogy az is, hogy utána megvárja, míg a csatornacsőből az összes szar a fejére folyik.
A betörők vezetője annyira idióta, hogy képtelen megkülönböztetni egy játékfegyvert az igazitól. Oké, legyen teljesen élethű a játék kialakítása, de egy igazi stukker akkor is sokkal nehezebb (ezt még én is tudom, pedig - ezekkel a gengszterekkel ellentétben - csak egyszer volt igazi fegyver a kezemben), mégsem tűnik fel neki a súlykülönbség...
A fentieken túlmentően tekintsünk el attól, hogy hármójuknak sincs annyi esze, hogy realizálja, hogyha nincs a hóban friss nyom, akkor a kisfiú nem ugrott ki az ablakon a trambulinra és nem arrafelé menekült ki a házból. És tekintsünk el attól is, hogy miután beleesett a két pasi a medencébe, utána megvárják, hogy bele is fagyjanak a vízbe. Továbbá tekintsünk el a nő logikai hibájától, miszerint beül az ételfelvonó nélküli ételliftbe, majd a pincéig zuhan az aknában. És tudjátok mit, tekintsünk el ettől ez egész balfék betörő bandától, mert minősíthetetlenül viselkednek.
Egyedül Alex, az újdonsült "házörző" kisfiú karaktere érdemel pozitív kritikát, mert ő legalább talpraesetten viselkedik, logikusan gondolkodik és cselekszik, arról pedig nem ő tehet, hogy a körülötte lévő felnőttek - legyen szó a rendőrökről, a családjáról, vagy akár a 4 idiótáról - teljesen életképtelenek. Kicsit talán úgy érezhetjük, hogy túlzottan is okos és ügyes a kissrác, nehezen elfogadható, hogy ilyen kreatív csapdákat találjon ki teljesen egyedül és rövid idő alatt meg is építse őket, de ha belegondolunk, hogy a mai 8 évesek már profibban kezelik a számítógépet, mint a szüleik, akkor talán mégse sántít annyira a viselkedése.
Összességében az első rész nem véletlenül lett minden idők egyik legkedveltebb karácsonyi filmje, és még a folytatása is megérdemli, hogy évente újranézzük, de a harmadik részt inkább ne erőltessük, mert harmatgyenge.
Reszkessetek, betörők! (1990) ★★★★★★★★★☆ Filmnézés ideje: 2016. december 24. (újranézés)
Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban (1992) ★★★★★★★★☆☆ Filmnézés ideje: 2016. december 25. (újranézés)
Reszkessetek, betörők! 3. (1997) ★★★★★★☆☆☆☆ Filmnézés ideje: 2016. december 26. (újranézés)
