★★★★★★★★★★
Nem szeretem a háborúkat. Értelmetlen öldöklésnek tartom, ráadásul nem azok az emberek adják életüket, akik az egészet elkezdték, és legtöbbször nem azok vonulnak ki a frontvonalra, akik harcolni szeretnének, hanem azok, akiket erre rákényszerítenek. Hazafiasság, hősiesség, elkötelezettség, bátorság... Szép szavak, de szerintem az örökre megnyomorított katonák, a holttestek látványa, a megrendült családtagok fájdalma nem érhet fel ezekkel az "eszmékkel". Számomra legalábbis nem.
Ennek talán némiképp ellentmond, hogy a II. világháborúval, főleg a Holokauszttal kapcsolatos témák viszont kimondottan érdekelnek. Személyes látogatást tettem a Holokauszt Emlékközpontban, megnéztem A zongorista, a Schindler listája, A bukás – Hitler utolsó napjai, A csíkos pizsamás fiú, Az élet szép, Az életvonat, a Becstelen brigantyk című filmeket, csak hogy a fontosabbakat említsem. Anne Frank naplóját már tinédzserként elolvastam, amit anyukám furcsállt is rendesen.
Míg a témával kapcsolatos filmeket előszeretettel megnézem, addig olvasni még nem jutott eszembe kimondottan történelmi regényt, ugyanis sem a száraz adatokat, tényeket, sem az emberek halomra lövésének részletezését nem igazán szeretném olvasni.
Ezúttal viszont egy megtisztelő felkérés érkezett hozzám. Izolde Johannsen írónő hívta fel figyelmemet regényére, és bár tájékoztattam, hogy sajnos semmit nem tudok a haditengerészetről, így nem hinném, hogy jó olvasóközönség lennék, ennek ellenére jelezte, hogy pont laikust keres, így nekiláttam, hogy jobban beleássam magam A birodalmi kalóz című könyvébe.
A fülszöveget elolvasva azonnal kíváncsi lettem az Admiral Graf Spee páncéloshajó és az Altmark ellátóhajó történetére. Hiszen a tengereken, óceánokon vívott harc mégis csak "különlegesebb", mint a szárazföldi ütközetek.
Kicsit talán furán fog hangzani egy történelmi eseménysor leírásánál a spoiler szó használata, de ahogy nekem is újdonság volt, úgy másnak is az lehet a történet, szóval ez a rész spoiler-es:
- A történetvezetés kimondottan tetszett, hiszen rögtön azzal kezdtük, hogy az Admiral Graf Spee harcba keveredik az Exeter-Ajax-Achilles hajók hármasával, súlyos találatokat kap a páncéloshajó, ők is komoly károkat okoznak az ellenségnek, majd a következő fejezetben hónapokat ugrunk vissza. Tehát erős felütéssel rögtön kíváncsivá tettek, hogy vajon hogyan fogunk eljutni a küzdelemig, mi lesz csata kimenetele és hogyan folytatódik a történet.
- Ezt követően bepillantást nyertem az előzményekbe, az Admiral Graf Spee kihajózásába, a kereskedelmi hajók levadászásába, a foglyok elhelyezésébe és a hajók elsüllyesztésébe, hogy lassacskán elérjük a kezdetekkor megismert csatajelenetet, és visszatérjünk a "jelenbe". Azt kell, hogy mondjam, ez a rész egy idő után kicsit "egyhangúvá" vált, hiszen lényegében többször ugyanaz történt, csak az elfogott hajók neve változott, és sokadszorra már kicsit unalmas volt. Éppen ezért örülök, hogy nem ezzel a résszel találkoztam először, mert bár olyan stílusban íródott a könyv, amely olvastatja magát, nem biztos, hogy fenn tudta volna tartani sokáig az érdeklődésemet.
- A csatajelenetet követően már időrendben haladtunk a történetvezetéssel, végigkövettük a menekülést, a montenegrói kikötést, a halottak eltemetését, a páncéloshajó elsüllyesztését és a kapitány halálát. Mivel ez a rész már sokkal pörgősebb és eseménydúsabb, ezért sokkal gördülékenyebben ment az olvasás, csak úgy faltam a lapokat és kíváncsian vártam a fejleményeket.
- Végül mintegy lezárásként az Altmark ellátóhajón tengődő foglyok életét, a hajó majdnem hazatérését és elfogását is elém tárták az írók, így a történet befejezése sem hagyott bennem nyitott kérdéseket. Ez a rész nem volt annyira részletezve, mint az Admiral Graf Spee története, így stílusában is elkülönült az eddigi történetvezetéstől. Mivel lényegében ez egy mellékszál volt, ezért a gyors bemutatás és lezárás nem tűnik úgy, mintha összecsapott lenne a befejezés.
Az eseményeket a németek szemszögéből követhettem végig, ami kettős érzelmet váltott ki belőlem. Egyrészt a történelem fényében talán érthető, hogy nem az ő sikerüknek drukkoltam, másrészt viszont sikerült az íróknak úgy megírniuk az eseményeket, hogy a végén már szinte megkedveltem, megsajnáltam a németeket. Ez azért szerintem nagy szó. Ebben szerintem nagy szerepe van annak, ahogyan Hans Langsdorff kapitány a helyzeteket kezelte, hogy nem értelmetlen vérontást rendezett minden alkalommal, hanem szépen csendesen fogta el a kereskedelmi hajókat és a legénységnek még a haja szála se görbült soha (nem úgy, mint mondjuk a hajóiknak...).
Megmutatta a kapitány, hogyan lehet emberségesnek maradni egy háborúban, minden elismerésem és tiszteletem az övé. A legénysége is szimpatikus volt, viselkedésük méltón tükrözte a kapitányuk iránti szeretetüket. Örülök, hogy az írók által bepillantást nyerhettem ebbe a világba, így egy kicsit más megvilágításba helyezték az eddigi elképzelésemet a könyörtelen nácikról. Ezek szerint azért akadt köztük olyan, aki úgy tudta teljesíteni a feladatát, úgy tudta a hazáját szolgálni, hogy közben megmaradt jó embernek.
Sajnos Heinrich Dau kapitányról nem vagyok ilyen jó véleménnyel, neki nem igazán sikerült jó képet festenie magáról megnyilvánulásaival, idegbeteg kirohanásaival és úgy egyáltalán a stílusával. Míg Langsdorff kapitány összeszedett, fegyelmezett, tiszteletreméltó és barátságos volt, addig Dauról nem tudom mindezt elmondani. Bár az ő személyisége nem is volt olyan részletesen bemutatva, mint a páncéloshajó kapitányáé, de kétlem, hogy az ő történetét is ilyen lelkesen olvastam volna. Megértem, hogy nem volt lehetősége a foglyoknak jobb körülményeket teremteni, de nem is igazán akart, ő inkább szankciókkal érte el azt, hogy nyugton maradjanak. Le merem fogadni, hogy Hans Langsdorff sokkal jobban a szívén viselte volna még az ő sorsukat is és sokkal emberségesebb körülményeket igyekezett volna biztosítani nekik.
Langsdorff kapitány döntését sajnáltam, nem tudom a helyébe képzelni magam és nem tudom elfogadni, hogy valaki ilyen döntést hozzon, ennyire elkötelezett legyen. Az embereinek szüksége lett volna rá, kicsit úgy érzem, hogy cserbenhagyta őket, pedig azt hittem, hogy ők fontosabbak neki a hajójánál és az elveinél.
Miközben olvastam, hogy merre jár az Admiral Graf Spee, néha rákerestem a helyszínekre neten, hogy jobban képben lehessek. Örültem volna, ha a kötet végén nemcsak tényadatokat találok, hanem mondjuk egy térképet, ami jelöli az útvonalat, illetve egy-két képet a hajókról, így még valóságosabbá tehették volna a történelmet számomra.
Pár fényképet szívesen fogadtam volna a szereplőkről is. A személyek leírása jelen esetben nem volt annyira fontos, ennyi szereplő kinézetét úgyse tudtam volna megjegyezni, azonban mindegyikük személyisége szépen átjött, ezáltal sokuk kedvelhetővé vált.
Bár a kiegészítő információk nem kerültek bele a kötetbe, a könyv önálló honlapján helyet kaptak, így egy modern interaktív regényről beszélhetünk.
http://abirodalmikaloz.blog.hu/
https://www.facebook.com/abirodalmikaloz/
Ezúton is köszönöm Izolde megkeresését, ugyanis olyan olvasási élményben lehetett részem, amit nélküle aligha hiszem, hogy önállóan bevállaltam volna.
Sikerült olyan közvetlen stílusban megírniuk az Admiral Graf Spee és az Altmark hajók történetét, mely a női olvasókat is könnyedén magával ragadja, hiszen nem véres öldökléstől és harcjelenetek részletezésétől hemzseg, ezáltal olyanoknak is fenn tudja tartani az érdeklődését, akiktől a haditengerészet és a háború témája messze áll.
Könyvolvasás ideje: 2016. október 16., 21:17 → 2016. november 1., 18:33
