Én a vízilovakkal vagyok (1979)

Nagyon úgy tűnik, hogy 2016 a híres emberek elhalálozásának éve, rendszeresen jönnek a halálhírek. 2016. június 27-én este sajnos Bud Spencer is távozott...
Gyerekkoromban rengetegszer láttam a "Kincs, ami nincs" című filmet, vagy mondjuk a "Nincs kettő négy nélkül" című alkotást, és még néhány filmet, melyekben - jó szokásukhoz híven - Terence Hill-el együtt játszottak és a rájuk jellemző könnyed stílusban osztották a pofonokat.
Úgy gondoltam, hogy egy olyan film megnézésével búcsúzom a sztártól, mely talán közel állhat hozzám (Zizipaci lévén), így esett a választásom az "Én a vízilovakkal vagyok" című filmjére.

★★★★★★★☆☆☆

Nos, rögtön az elején le kell szögeznem, hogy a filmnek az égegyadta világon semmi köze nincs a vízilovakhoz, hacsak nem annyi, hogy egy jelenet erejéig közéjük hajtottunk egy dzsippel és jól kiröhögtek (?) minket. Egyebekben még csak szó sem esik róluk, tehát ezzel a lendülettel hívhattuk volna "Én az állatokkal vagyok" című filmnek is, mert leginkább az elefántok, zebrák, oroszlánok és antilopok megmentőjének szerepében tetszelegnek főhőseink.

Maga a történet vezetése nem különösebben érdekfeszítő: bár a főszereplők "utálják" egymást és lépten-nyomon kicsesznek a másikkal, de összefognak a rossz fiúk ellen, akik ki akarják lakoltatni az embereket és el akarják adni a befogott vadállatokat, és természetesen ahogy az lenni szokott, a jó győzedelmeskedik. Lényegében ennyi. 

Különösebb hibák, vagy bakik nincsenek a filmben, egész jól össze van rakva.
A film élvezhetőségét leginkább a lazán lekevert pofonok adják, megtűzdelve flegma beszólásokkal és némi viccelődéssel. A mogorva és leginkább mufurc Bud Spencer, valamint az örök vidám és cserfes Terence Hill párosát ezúttal is jó volt nézni, páratlan és utánozhatatlan stílusuk nekem még mindig bejön. 
Aki ismeri a kettős filmjeit, annak nem kell ecsetelnem, hogy a keménykedő "főnök" hiába van körülvéve egy rakás verőlegénnyel, az elnáspángolás hatására előbb-utóbb mindegyik - "önként" - menekülőre fogja. 
Aki pedig esetleg nem ismeri még ezt a legendás párost, azt minél előbb nézzen meg tőlük egy filmet, és rögtön megkedveli majd őket. Bár tökéletes ellentétek minden téren, mégis remek köztük az összhang és úgy összeillenek, mint a borsó, meg a héja. Csak sajnos ezúttal a héj borsó nélkül maradt... Nyugodjon békében.

Filmnézés ideje: 2016. június 28.

A visszatérő (2015)

★★★★☆☆☆☆☆☆

Biztos vagyok benne, hogy Leonardo DiCaprio megérdemli az Oscar díjat. És abban is biztos vagyok, hogy én nem ezért a filmjéért adnám oda neki a szobrot.
Próbálom elvonatkoztatni a színészi játékát magától a filmtől, mégis rányomja bélyegét a történet vezetése a teljesítményére, ugyanis olyan rettentően unalmas és vontatott volt a film, hogy egyszerűen már a felénél abba akartam hagyni. Számomra is nagyjából akkora kínszenvedés volt ezt a 156 percet (jesszusom, de hosszú) végignézni, mint neki végigkúszni és végighörögni a jeleneteket…
…éppen most olvastam, hogy igaz történet alapján készült a film. Sajnos még ettől a ténytől sem vált számomra „jobbá”. Minden elismerésem azé az emberé (és tényleg, le a kalappal előtte), aki mindezt végigcsinálta, túlélte testileg és lelkileg a támadást és a megrázkódtatást, de ezt ilyen hosszadalmasan filmre vinni kár volt. Egy dolog egy ilyen súlyos sérülést a való életben kibírni és végigküzdeni, és megint másik ezt egy „kikapcsolódásra vágyó” külső szemlélővel végignézetni.
Ha 40-45 perccel rövidebb lenne, akkor azt mondom, hogy rendben, annyi még belefér, még a nyomasztó érzést is valószínűleg jobban átéreztem volna, de így csak nyűglődtem én is, és ezáltal az események lassú haladása is zavaróvá vált, főleg, hogy a film nagy részében értelmes és tartalmas párbeszédek se voltak, amivel legalább az érdeklődésemet fenn tudták volna tartani. A folytonos hörgés pedig csak még inkább rátett egy lapáttal…

Innentől spoiler-es:
 
Nem értem, hogyan voltak képesek John Fitzgerald-ra bízni Hugh Glass „utolsó óráinak” felügyelését. Mindenki nagyon jól tudta, hogy egy alattomos és számító féreg, mégis képesek voltak otthagyni vele, illetve egy (két) ártatlan „kisfiúval”. Szinte borítékolható volt, hogy pénz ide, pénz oda, tisztességtelen játékos létére „megoldja” majd valahogy a kényelmetlen helyzetet.
Sólyom (Glass fia) megölése a kialakult helyzetben mondhatni szükséges velejáró volt, de hogy utána miért nem végzett Glass-al is Fitzgerald, az számomra rejtély. Elvégre őt akarta eltenni láb alól, nem a fiát, és a srác megölése után ráadásul maradt is elég ideje rá, hiszen a kiskölyök (Jim) sokkal később ért vissza a táborhoz, végül mégis életben hagyta a pasit. Ez így logikátlan, de nagyon!
(Fitzgerald megfolytja Glass-t, a kiskölyöknek azt mondja, hogy a sebesüléseibe halt bele a pasi és mikor Sólyom visszaért, akkor mélységes fájdalmában elrohant az erdőbe, így ketten indulnak vissza a többiekhez. The end. – Legalábbis ez lett volna kézenfekvő és logikus, nem pedig az a káosz, amit Fitzgerald összehozott… No mindegy.)

Az apa-fia kapcsolat számomra túlságosan rideg volt, egyszer Glass arrogánsan leveszekedte a gyerek fejét (persze tanító jelleggel…), és nagyjából ennyi. Túl sok érzelmet nem mutattak egymás felé, ezzel pedig a gyerek megölése miatti nagyszabású bosszú hadjáratot sem alapozták meg túlzottan.

Összességében nekem túlságosan nyögvenyelős és fárasztó volt a történet, a színészi játékát pedig egyedül talán Fitzgerald-nak tudtam értékelni, ő kellőképpen kiváltotta az ellenszenvemet a gusztustalan stílusával, míg a többiek leginkább "jelentéktelenek" voltak. Leo-nak pedig ezúttal nem volt túl sok gondja a szövegkönyv megtanulásával: hhhrrrrrrr...

Filmnézés ideje: 2016. június 14.
 

Angry Birds - A film (2016)

★★★★★★★★☆☆

Szóval van ez a felhajtás. Mindenki Angry Birds-özik a mobilján, a szupermarketek polcai roskadoznak a gömböc plüssöktől, lépten-nyomon szembetalálkoztam ezekkel a madarakkal, bár nem igazán értettem a rajongást.
Ráadásul a párom is elég "fanatikus" játékos, és nagyon szerette volna megnézni a játék alapján készült filmet is. Ma beadtam a derekamat. Úgy indultam neki az egésznek, hogy ha a foghúzást sikerül túlélnem (bár baromira fáj), akkor talán ezt a hülyeséget is átvészelem valahogy. Mivel az elvárásomat igen alacsonyra helyeztem és úgy véltem, hogy bizonyára hatalmas és fárasztó baromságot kapok eredménynek, ezért örömmel fogadtam a kellemes csalódást, ugyanis a film egész ügyesen elszórakoztatta gyermeki énemet.

A poénokon jóízűen tudtam nevetni, olykor hatalmas kacagásban törtem ki egy-egy jeleneten, a néhol ironikus, néhol szarkasztikus, olykor pedig csak szimplán undok beszólások nekem tetszettek, a történet vezetéséről pedig folyamatosan kaptam a felvilágosítást, így azzal sem volt gondom, hogy merre tart a mese, nekem megfelelt az alapsztori.
A madarak kellőképpen ki voltak dolgozva, a főbb szereplők játékokban megismert egyedi képességei (gyorsaság, robbanás, stb.) ügyesen köszöntek vissza és természetesen a grafikai megoldás is minőségi.

Mivel online néztük a filmet és a net néha akadozott, amíg vártuk, hogy tovább töltődjön a film, addig a párom mobilján volt szerencsém többféle Angry Birds játékot is kipróbálni. Bár egyszerű játéknak tűnik, volt olyan pálya, amin csak nagy nehézségek árán sikerült túljutnom, de nem hagytam magam, addig próbálkoztam, míg csak azért is megcsináltam. Elmondható tehát, hogy hamar magával tud ragadni a játék.
Nem, nem leszek rajongó, de most már legalább képbe kerültem.
Számomra mind a játék, mind a film kellemes kikapcsolódást nyújtott, érdemes volt mindkettővel megpróbálkoznom.

Megjegyzés: A páromnak annyira nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit, ő mindössze 6 csillagra értékeli a filmes megvalósítást. A kedvelt játék alapján többet várt tőle, lehet, hogy ez a magasra helyezett léc a probléma...

Filmnézés ideje: 2016. június 6.