2015. december 28., hétfő

Könnyű nőcske (2010)

★★★★★☆☆☆☆☆

Tipikus középszerű tinifilm, egy rakás buta, felszínes és álszent libával, valamint egy rakás kanos és éretlen kamaszfiúval. El se tudom dönteni, hogy a szűzike és totál szőke Marianne, vagy az akaratos és önmagától teljesen elszállt Rhiannon irritált jobban. Szerintem legyen holtverseny...

Ez a film tökéletes példája annak, hogy egy apró hazugság milyen nagy hazugságlavinát indíthat el, valamint hogy a pletykaláncolat még mindig elég érdekesen működik (piros kockából simán kék golyót csinálnak...).

Olive egyébként nem annyira buta, mint amennyire annak tetteti magát, de ettől még nem lesz sem kedvelhető, sem elfogadható a viselkedése, simán csak egy olyan tinilány, aki nem igazán tud mit kezdeni magával és a körülötte kialakult felhajtással.

Olive szülei hatalmas arcok, üde színfoltként tűntek fel időnként, aminek külön örültem.
Olive édesanyját ráadásul az a Patricia Clarkson alakította, aki már a Barátság extrákkal című filmben is szimpatikus volt, hiszen ott szintén egy jó fej, nagyszájú és szókimondó (továbbá ugyancsak eléggé szabad erkölcsű) anyukát alakított. Jól áll neki ez a fajta szerep.

Innentől spoiler-es:

Amikor az irodalomtanár beküldi az igazgatóhoz Olive-ot, az cseppet sem volt fair dolog. Miben különbözik az "undorító lotyó" kifejezés az "undorító picsa" jelzőtől? Szerintem mindkét lánynak egyformán kellett volna viselnie a kijelentésének következményeit, ehelyett érthetetlen módon csak Olive-ot vették elő.

Mikor Micah-ról kiderült, hogy chlamydiás, akkor ezen jót nevettem. Sejthető volt, hogy valami nem igazán stimmel a srác körül, de hogy a pályaválasztási tanácsadóval kavarjon (aki mellesleg az irodalomtanár felesége), és a nő ráadásul megfertőzze, az vicces volt.

Természetesen a film annak rendje és módja szerint egy előre megásott mederben haladt, egyáltalán nem tartogatott meglepetést, vagy különösebb fordulatot. Ezzel is csak a sablonokat erősítette és még a végkifejlet se tartogatott semmi újdonságot, átmentünk romantikázásba és kaptunk egy gyors lezárású, csöpögős happy end-et.

Azt még meg kell jegyeznem, hogy azzal a résszel nem értek egyet, hogy Olive miatt vált volna el Mr. és Mrs. Griffith. Hiszen a feleség volt hűtlen (és chlamydiás), ez nem Olive bűne, ő egyszerűen csak felnyitotta a férj szemét. Én semmi szín alatt nem őt hibáztatnám egy rossz házasság végéért, hanem inkább a hűtlenkedő és ugyancsak hazudozó feleséget.

Filmnézés ideje: 2015. december 21.

Az eltakarítónő (2005)

★★★★★★★☆☆☆

A szereplőválasztás elég érdekesre sikerült.
Rowan Atkinson, mint tiszteletes? Mivel kellőképpen idióta, bamba és szétszórt, ezért remek ötlet volt, hogy ő formálja meg.
Grace Hawkins szerepében Maggie Smith-t viszontlátni érdekes volt, ám azt kell, hogy mondjam tökéletesen alakította a karaktert, sőt, illett is hozzá. Könnyedén alakította a fura házvezetőnőt és jól állt neki.
Viszont az öregedő kujon Lance szerepére sérelmezem, hogy szegény Patrick Swayze-t választották. Láttam már pozitív szerepben is, és negatívban is, mindkettőt profin alakította, de ez a fajta gusztustalan és perverz bájgúnár szerep nagyon nem illett hozzá.
Ettől függetlenül valamennyi szereplő tökéletesen hozta a karakterét, nem volt különösebb gond egyikükkel se.

A film kellőképpen sok fekete humort tartalmaz, ami személy szerint nekem bejött, főleg, hogy a film se vette magát túl komolyan. A történetet nem igazán bonyolították túl, a cím alapján simán kikövetkeztethetőek az események, de ez az egyszerűség nem ment a film rovására.
Azt egy kicsit sajnáltam, hogy egy elég lényeges fordulatot hamar lelőttek a készítők, így rögtön megvolt az összefüggés, ezért a későbbiekben már nem szólt olyan nagyot.

Innentől spoiler-es:

Nem igazán értem, hogy miért volt szüksége a Goodfellow családnak egy házvezetőnőre, ugyanis a feleség látványosan nem csinált semmit. Golfleckéket vett, elvitte a srácot suliba, jó sokáig aludt, folyamatosan próbálta Holly lánya erkölcsét megóvni (sikertelenül), és nagyjából itt ki is fújt a tudománya. Ennyi szabadidő mellett igazán belefért volna egy mosogatás, porszívózás, vasalás is...

A focis jelenetnél mindenki sajnálkozva nézett a tiszteletesre, mert egyetlen labdát se tudott kivédeni, ezért rengeteg gól kapott a csapata. Azt viszont senki nem sérelmezte, hogy egyetlen gólt se rúgott a csapat, amit viszont nehezen lehet Walter (a kapus) számlájára írni. Tudom, ez részletkérdés...

Grace kellőképpen éles szemű volt és tökéletesen átlátta a helyzetet, majd természetesen tett is arról, hogy az "újdonsült" családját megóvja mindentől.
Először egy szegény ugató kutyustól, akitől Gloria nem tudott aludni (ezt nagyon sérelmezem...), másodszor egy ártatlan idős embertől (aki véletlenül meglátta, hogy éppen temetik a kutyusát, rosszkor volt rossz helyen), harmadszor egy csapat "gonosz" kisiskolás fiútól, akik bántják az unokáját (oké, megérdemelték, de akkor is csúnya húzás volt), negyedszer pedig a titkos szeretőtől (a kukkolás és a többi csaja miatt egye fene megérdemelte).
Az "utolsó áldozatnak", az idős templomdíszítő bizottság elnök asszonyának halála egy ártatlan félreértésen alapult, és ráadásul senki nem ért hozzá egy ujjal se, de ahogy Grace mosolygott ezen a fordulaton, az nekem is mosolyra húzta a szám szélét.
Különösebben egyiküknek sem volt súlyosabb vétke (Lance-t leszámítva), mégis rögtön halállal feleltek "bűnükért". Ki tudja még, hogy meddig folytatta volna Grace a ténykedését, ha időközben nem derül ki a múltja.
De amint láthattuk, azért a lánya és unokája sem esett túl messzire a fájától, elég jól viselték az igazság kiderülését, sőt, Gloria könnyedén követte is Grace munkásságát. Családban marad...

Filmnézés ideje: 2015. december 17.

 

Kísértetek (2011)

★★★★★★★☆☆☆

A komor, sötét színvilág is sokat hozzáad ahhoz, hogy kellőképpen nyomasztó legyen a film, azonban még így se mondanám horrornak. A lélektani hatás megvolt, de a rettegés nem igazán.
(Valószínűleg akkor azonnal félelem futott volna végig rajtam, ha Maud nem lett volna ennyire átlagos és szürke, hanem mondjuk a Harry Potterből jól ismert rózsaszín rucit ölti magára és ugyanazt a visszataszító stílusát veszi elő...)

Innentől spoiler-es:

A fényképekkel több probléma is van. A film elején mutatott osztályképeken látható homályos kisfiút azzal magyarázzák, hogy a gyerek átfut a másik oldalra az exponálás alatt, azonban látszik, hogy a fiú teljesen egyenesen áll, kihúzva magát, semmilyen futó, vagy egyéb mozdulatot nem csinál. (Egyébként honnan vették, hogy a másik oldalon állt, és átfutott? Nem állhatott csak simán ott, és billegett mondjuk ide-oda, hogy homályos legyen?)
Azon a képen pedig, amit később a nő készít, éppen hanyatt esik, azonban - ahogy a párom rámutatott - tökéletesen éles az alakja, míg a sarokban mozdulatlanul álló kisfiú ismét csak tökre homályos.
Ennek fényében az sokkal kézenfekvőbb magyarázat lenne, hogy a holtak simán csak elmosódottan látszódnak, és nem kezdenek mindenféle belemagyarázásba.

Ahogy Florence megfejtette a valódi bűntényt az profi munka volt, a nyomozáshoz használt módszerei zseniálisak voltak, mint ahogy a film elején látott csalóleleplezés is ügyes volt. Talpraesett és okos nő, de mint később kiderült, azért még őt is érhetik meglepetések, akármennyire is a realitás talaján áll.

A babaházas jelenetek elég borzongatóak voltak, főleg, hogy olyan eseményeket ábrázoltak, amelyek a nővel történtek meg és mások nem igazán tudtak róla. Viszont nem értettem, hogy a kis házikó miért vándorolt emeletről-emeletre, szerintem nyugodtan hagyhatták volna ugyanott, akkor is ijesztő lett volna.

Azt nem értettem, hogy Robert Mallory, a töritanár miért viselkedett idiótán, mikor Florence egy "igazi" szellem felkutatása miatt még az iskolában maradt. Inkább örülnie kellett volna, hogy ilyen kitartó a nő, és nem veszi félvállról a furcsa eseményeket.

Florence és Robert nagy egymásra találását feleslegesnek érzem, nem látom túl sok értelmét annak, hogy összehozták őket. Esetleg egy kis vonzalom és sóvárgás, titkos összenézések, a végén esetleg az egymás karjába omlás, az még belefért volna, de a szex semmiképpen nem illett a képbe.

Mikor Florence ráeszmél, hogy Tom csak szellem, azonban látja őt (ahogyan Maud is látja a fiút), az már őt is próbára tette és még számomra is nagy pofára esés volt. A korábbi jelenetek ennek fényében új értelmet nyertek, főleg, hogy kaptunk visszajátszásokat is megerősítésként.

A gyerekkori trauma, hogy Florence végignézte, ahogy az apja megölte az anyját (csak mert nem fiút szült neki), majd megölte a féltestvérét is véletlenül (éppen azt a fiút, akit a dajka szült neki), és végül végzett saját magával is, olyan mély nyomot hagyott benne, hogy semmire sem emlékezett. Sem az arcokra, sem a házra, sem semmi másra. Nehéz elképzelnem, hogy az emberi agy ilyesmire képes, bár való igaz, hogy ekkora megrázkódtatást valahogy fel kellett dolgoznia a kislánynak, és neki így volt a legkönnyebb, "felejtéssel". Ez a tagadás pedig remek alapot és hátteret szolgáltatott az eseményekhez és ahhoz, hogy minket, nézőket át tudjanak verni. Ebből is látszik, hogy milyen jól felépített a történetvezetés.

A film legvége tartogatott még egy csavart. Nem azt, hogy Maud megmérgezte magát és Florence-t is, hanem inkább az, hogy nem kaptunk arra választ, hogy végül Florence meghalt, vagy túlélte. Ez pedig egy igen gonosz húzás volt a készítők részéről.
(Azt pedig nem értem, hogy Tom és Maud hova tűntek. Tomot eddig is látta Florence, ezután pedig már Maud-ot is látnia kellett volna, ha követem a rendezők logikáját...)

Filmnézés ideje: 2015. december 25.


A bárányok hallgatnak (1991)

★★★★★★★★☆☆

Kellőképpen "beteg" egy film. Bár a cselekményvezetés lassú, vontatottnak mégse mondanám, inkább csak alaposan előkészítik a terepet a végkifejletnek.
Dr. Hannibal Lecter szerepére keresve se találtak volna jobb színészt, mint Sir Anthony Hopkinst. Egyszerűen zseniálisan alakítja az elmebeteg és mindemellett rendkívül okos karaktert. Ugyanígy jó választás volt Jodie Foster is a kissé szürke, de igyekvő FBI tanonc szerepére, bár az esetlensége néha kicsit zavaró tud lenni.
Mellesleg azt a részletet, hogy Clarice miért csak egy tanonc, miért nem végzett és tapasztalt FBI ügynök, nem értem. Az addig oké, hogy nagyon okos és talpraesett, ezért a leendő főnöke lát benne fantáziát, de nem hiszem, hogy ne lenne egyetlen képzettebb embere az FBI-nak, akit erre a nagy horderejű ügyre állíthattak volna. Tehát a "tanonc" titulust nem igazán értem, ettől nem tekintek rá más szemmel.

Innentől spoiler-es:

Annak nem igazán láttam értelmét, hogy miért kell viselkedéstudományi kérdőívet kitölteni a sorozatgyilkosokról. Miért nem csak simán a beszélgetések alapján állítanak fel róluk jellemrajzot? Minden ember más és más, egy egyszerű kérdőív nem hinném, hogy kellőképpen alaposan mutatná be ezeket az pszichopata embereket.

Mikor Clarice először meglátogatja Lecter-t, akkor mindenféle szabállyal bombázzák a nőt, hogy mit csináljon, illetve mit ne csináljon, melyek többsége még érthető is, de például arra már nem figyelmeztetik, hogy például legyen óvatos az ételbeadó közelében. (Az egyik jelenetben a nő teljesen átázva az üvegfal előtt ül, mikor Lecter kiad neki egy törülközőt. Ha pár centivel arrébb van a nő feje, frankón fejbe baltázza vele, tiszta erőből...)

Lecter köztudottan nem teljesen normális, de erre nemcsak a tetteivel, hanem még a beszédével is folyamatosan ráerősít.
Néha a beszélgetés során a témához teljesen nem illő szexuális kérdéseket tesz fel (például, hogy Clarice-t megerőszakolta-e a nevelőapja, vagy hogy gondol-e rá, hogy a főnökével szeretkezik, majd a szenátorasszonytól kérdezi meg, hogy kemény volt-e a mellbimbója a szoptatáskor, stb.), ezzel is mutatva, hogy miközben az illetővel beszélget, az agya valahol teljesen máshol jár.
Vagy vegyük például azt, hogy rébuszokban beszél, mikor Clarice meg szeretne valamit tudni. Elég érdekesen segít a nőnek, hiszen nem egyértelmű válaszokat ad neki, hanem sajátos módon próbálja meg rávezetni a megoldásra, mint egy kisiskolást a tanárnéni. Értem én, hogy nem akarja megkönnyíteni a nő életét, de akkor meg miért játszik macska-egér játékot vele? Nos, azért, mert élvezi, hogy kénye-kedve szerint játszadozhat vele.
És arról már ne is beszéljünk, mikor mutatják, hogy Lecter lerajzolta Clarice-t egy bárányt ölelgetve...
Ezekből is kitűnik, hogy az ilyen elmebeteg emberek gondolkodásmódja mennyiben eltér a "normálistól", ezért is olyan nehéz egyrészt rájuk találni, másrészt megérteni, hogy mit miért tesznek/tettek. (És itt kanyarodtam vissza ahhoz a részhez, hogy egy vacak kérdőív mennyire nem tud reális képet alkotni ezekről az emberekről.)

Talán a film egyik legmeghatározóbb része az volt, mikor Lecter úgy szökött meg, hogy a két rendőrt hidegvérrel elintézte: az egyiket szétveri a gumibottal, majd fellógatja Jézusként, a másiknak szétharapja az arcát, majd levágja a cafatokat és a saját arcára teszi, hogy így megtévesztve a többi zsarut kijuthasson. Hátborzongató jelenetsor, mégis azt kell, hogy mondjam, zseniális elmére vall, hogy így szökött meg.

A film végén az összemosott jelenetsor egész jó kis húzás volt, csak egy csöppet átlátszó. Simán rá lehetett jönni, hogy a gyilkoshoz nem a rendőrség fog betoppanni, hanem Clarice, mivel a rendőrség teljesen rossz úton jár. Clarice - végül is Lecter útmutatásának köszönhetően - jó gondolatmenetet követve nyomoz és véletlenül meg is találja a gyilkost, de annyira amatőr módon próbálja meg elkapni, hogy attól a falat kapartam. Mikor ráeszmélt arra, hogy Buffalo Bill házába sétált be, akkor ahelyett, hogy egy árva szó nélkül kisétálna és segítséget hívna, önálló akcióba kezd, ami csak a "szerencsének" köszönhetően nem az ő halálával végződött. Rossz volt nézni a bénázását.

Lecter "utolsó vacsoráját" örömmel fogadtam, tökéletes főfogás lesz az arrogáns Dr. Frederick Chilton.
Szerintem egyébként az is megért volna egy misét, hogy hogyan kapják el megint Lectert...

Filmnézés ideje: 2015. december 26. (újranézés)

Hős (2002)

★★★★★☆☆☆☆☆

Maga a történet különleges, kicsit talán meseszerűnek tűnt attól, hogy a főszereplők mesélték el az eseményeket, és a kivitelezés is végig egy legenda misztikumát kölcsönözte a filmnek.
Igazság szerint a lehúzást a harcok kivitelezéséért kapta. Olyan érzésem volt, mintha a film készítői néha jól beszívtak volna és olyankor nemcsak ők "szálltak" volna el, hanem az egyébként normális történet szereplői is repkedő harcosokká váltak. Nekem ez a fajta hatás nem jön be, ha nem éppen sírnék a béna kivitelezéstől, akkor valószínűleg hülyére röhögném magam rajtuk. Elfogadom, hogy sokan szeretik ezt a fajta képtelenségnek ható megvalósítást, ami ráadásul illik is ehhez a kultúrához, azonban én meghagyom nekik az élvezetet.

Vicces volt, hogy a király azt mondta, hogy az elmúlt 10 évben nem mehetett hozzá 100 lépésnél közelebb senki, ellenben egy rakás szolgáló sürgött-forgott körülötte, miközben az aranyakat és egyéb cuccokat pakolászták. Azok között is simán lehetett volna lázadó, de ezzel nem igazán foglalkozott senki.

Mind a harcos, mind a király rendkívül eszes. Míg az egyik fondorlatokkal akar közelebb kerülni a királyhoz, addig a másik átlát a cselszövésen és ármánykodáson. Tetszett mindkét részről a talpraesettség.
Ahogy haladtunk a történettel, egyre jobban bonyolódtak az események, folyamatosan módosult picit a mese annak függvényében, hogy éppen melyik mesélő került előtérbe.
Ettől egy kicsit Alessandro Baricco féle Selyem című könyv utóérzetem volt. Ebben a vékonyka kötetben az író emlékeim szerint háromszor írja le majdnem szóról szóra ugyanazt a történetet (bár a stílus jó, az ismétlés fárasztó). Ebben a filmben is minimum háromszor kaptuk meg az egyik jelenetsort, csak kicsit ferdítettünk közben az eseményeken. Már a végére magam se tudtam, hogy melyik verzió a hiteles...

A színészek játéka nagyon jó volt, mind a beszélgetős, mind a visszatekintős és harcos részek bejöttek (kivéve a már említett "repkedést"), és az is tetszett, hogy folyton egyforma ruhákba öltöztették a szereplőket.

Összességében elfogadom, hogy a furcsa harcjelenetekkel egyediséget szerettek volna kölcsönözni a filmnek, ami hangulatában passzolt is volna a történethez, de nekem akkor is jobban tetszett volna, ha "sima" párbajokat kapok.

Filmnézés ideje: 2015. december 25.

 

Hatodik érzék (1999)

★★★★★★☆☆☆☆

Szerettem volna több csillagot adni a filmre, de sajnos nem győzött meg annyira, hogy ennél többet kapjon.
Kezdetben nagyon vontatottnak és lassúnak találtam a történetvezetést, a beszélgetések lagymatagok voltak és ezen még a túlságosan eredetinek se mondható alap sztori sem segített annak ellenére, hogy idővel azért beindult a cselekmény.
Örültem, hogy miután már rájöttek, hogy a szellemek mit is szeretnének elérni Cole segítségével, egy kicsit felráztuk a cselekményeket és végre történt valami. Egy kicsit talán hosszú volt a felvezetés, és ez nem tett túl jót a filmnek, de jobb későn, mint soha.

Ettől függetlenül a színészi játék többnyire rendben volt. Malcolm kényelmes tempóját betudom annak, hogy pszichodoki és az ő agyuk máshogy működik, Cole-t valamiért nem igazán tudtam megkedvelni, lehet, hogy a színész kisfiú volt a gond és nem maga a karakter. Cole anyukája, Lynn se fogott meg túlságosan, tudta, hogy valami nem stimmel a fiával, de olyan bután próbált meg rájönni, hogy mi a gond, hogy rossz volt nézni.

Innentől spoiler-es:

Mikor Cole végre elmondta az anyukájának, hogy látja a halottakat, akkor olyan ügyesen sikerült mindezt előadnia, hogy egy szemernyi kétséget sem hagyott a nőben, hogy az kételkedhessen. Jó volt látni, hogy Lynn hisz a fiának, sőt, mindezt el is fogadja és kicsit megkönnyebbül, és ezek után már érti a történteket és a furcsaságokat.

A film legvége - hogy Malcolm valójában meghalt a film eleji lövéstől - nagyon-nagyot ütött, tökéletesen elhelyezett fordulat, ami teljesen meglepetésként ért, és minden apró részletet a helyére illesztett. Ennek fényében visszatekintve a jelenetekre azt kell hogy mondjam, remekül alapozták meg a végkifejletet, jó ötlet volt azzal álcázni a férfi halálát, hogy a feleségével nagyon eltávolodtak egymástól, ezért nem beszélget már vele. Ezzel is a nézőket vágták át, sikeresen...
Azonban mivel ezt a csavart sajnos csak a film legvégén kaptuk meg, akkor jött a hideg zuhany és ébredtünk rá mindenre, ezzel már nem igazán tudták "megmenteni" a film többi részét.

Filmnézés ideje: 2015. december 27.

Kapcsolat (1997)

★★★★★★★☆☆☆

A film felépítésével nincsenek komolyabb gondjaim, szépen lassan haladt a történet, korrekt módon követték egymást az események, egy-két kisebb csavart is elhelyeztek a készítők, bár nem mondanám, hogy ezeken meglepődtem. AZ alap történet egész jó, még hihetőnek is mondanám, és mindezt ügyesen tálalták a színészek, akiknek játéka meggyőző volt. Ennek ellenére sem Jodie Foster, alias Ellie, sem a Palmert alakító Matthew McConaughey nem nőtt a szívemhez túlságosan. A negatív karakterek kellőképpen irritálóak és hatékonyak voltak, ez a rész is rendben volt.

Innentől spoiler-es:

Tetszett, hogy néha visszatekintünk a múltba, hogy honnan indult Ellie és mi történt vele, ezzel is csak a karakterkidolgozást erősítik. Azonban volt egy pont, ahol teljesen feleslegesen feszegettük Ellie múltját, ezáltal pedig egy tökéletes bakit kaptunk eredményként. Ugyanis mikor Mr. Hadden bemutatja, hogy milyen sokat is tud Ellie-ről és a múltjáról, akkor azt mondja, hogy 1954-ben született Ellie, majd az apja 1974-ben halt meg. Tehát Ellie-nek ekkor már 20 évesnek kellett volna lennie, azonban egy másik visszatekintésben láthatjuk, hogy alig 10 éves volt, mikor az apja meghalt. Ezután közli a pasi, hogy Ellie a középiskolai tanulmányait - társait két évvel megelőzve - 1979-ben fejezte be, amikor is számításaim szerint már 25 éves volt. Tehát feltételezve, hogy Amerikában is 18 évesen érettségiznek a diákok, ez se stimmel. Vagy a szinkront rontották el nagyon, vagy tényleg ezeket a dátumokat mondták az eredeti verzióban is, de az biztos, hogy ezek a számadatok ebben a formában nagyon tévesek. Egyébként pedig a történet vezetése szempontjából lényegtelen információk...
(Visszanézve a feliratozást, ott helyesen, 1964-es év szerepel, tehát nagyon valószínű, hogy a szinkront rontották el.)

A szerelmi szál borzasztó volt, teljesen feleslegesen szőtték bele a történetbe és annyira bénára sikerült, hogy az már nevetséges. Ellie és Palmer nagyjából egy napi ismeretség után bújtak ágyba (ami szerintem Ellie karakterétől elég távol áll...), majd 4 évig nem is találkoztak, de nagyon "dúlt a láv", ezért keresztbe tesz a pasi a nőnek, hogy "ne veszítse el". Hahó, az elmúlt 4 évben nem hiányzott a nő? Ez így béna! Nagyon béna!

A film legvégét borzasztóan elrontották. Addig teljesen rendben volt minden, a film egyáltalán nem rugaszkodott el a valóságtól, hanem teljesen reálisnak mondható módon fejtették meg a kódot és építették meg a szerkezetet, majd ezután kapunk egy baromira elcseszett CGI-s féreglyukat, meg tengerpartot és persze rég elvesztett apucit. Ez már önmagában is okot ad az asztalfejelgetésre, de a beszélgetés még rátesz egy lapáttal, ugyanis semmiről nem szólt, semmit nem tudtunk meg az egészről és teljesen jelentéktelen volt. Ezen a ponton lett volna a legfontosabb, hogy valami nagyot alkossanak a készítők, ehelyett teljesen lerombolták az addig szépen felépített történetet. Így elrontani valamit, szerintem már művészet...

És itt volt még egy elég nagy baki. Amikor a kabin keresztülesett a szerkezeten, akkor Ellie első kérdései, hogy "Milyen nap van ma? Meddig voltam távol?" Tehát fogalma se volt, hogy mi és meddig történt! Ezzel szemben a meghallgatáskor tényként közölte, hogy "...az általános relativitás hatására, ami nekem 18 óra volt, csak pillanatokat jelentett a Földön..." Erre mégis mikor és hogyan jött rá?
Az más kérdés, hogy tényleg 18 órát volt távol, mivel - mint később kiderült - az egyik kamera 18 órán keresztül rögzített statikus állapotot...

Mellesleg, ha nem hittek Ellie-nek, akkor miért nem dobáltak további tudósokat a szerkezetbe, hiszen csak annyi lett volna az egész, hogy pár másodperc alatt keresztülesnek és kész is. Nem közöltek olyan információkat, hogy ne lenne képes a szerkezet újabb utazásra, tehát mivel épségben maradt a kütyü, ez bármikor megismételhető lenne, ezáltal bizonyíthatnák, illetve a többiek is tapasztalhatnák mindazt, amit Ellie elmondott. Ezzel további tudományos kísérleteket is végezhetnének, folytathatnák a szerkezet működésének és hatásának elemzését.
De ezzel egyáltalán nem törődnek, nem is értem, hogy egy ekkora felfedezést miért nem vizsgálnak tovább...

Filmnézés ideje: 2015. december 26. (újranézés)


2015. december 20., vasárnap

A minden6ó (2003)

★★★★★★☆☆☆☆

Úgy érzem, hogy Jim Carrey ezúttal enyhén túlfigurázta a karaktert, a mimikája és túlzott gesztikulálása borzasztóan zavaró volt, továbbá a készítők is néhol túlerőltették a viccelődést, szerintem kicsit kevesebb is elég lett volna mindkét fronton.
Morgan Freeman természetesen megint nagyot alakított "Istenként", megfelelő módon hozta be a filmbe a humort, az eleganciát és a nagyságot, az ő karakterével semmi problémám nem volt, ahogy Jennifer Anistonnal se, bár ő ezúttal nem alkotott maradandót.

Egy Bruce típusú embertől nem meglepő módon nem is vártam mást, minthogy a hatalom birtokában is csak folyamatosan saját magával foglalkozzon, képtelenül nagy baromságokat csináljon annak érdekében, hogy sikereket érjen el. Éppen ezért egyáltalán nem is tudta megszerettetni magát velem, az ilyen típusú embereket nem igazán tolerálom, főleg akkor nem, ha ehhez még egy nagy adag önteltség és nagyképűség is társul. Hogy ennek ellenére azért vicces volt-e? Nem igazán. Inkább csak simán irritáló.

Innentől spoiler-es:

Bár fokozatosan megváltozott, miután Grace kitette a szűrét, ennek ellenére még mindig nem túl szimpatikus módon akarta visszaszerezni a nőt, erőszakosan nyomult és változatlanul önző volt, nem értette meg igazán, hogy mit és hogyan kellene csinálnia. Önmagát sztárolta, hogy fogadja vissza, azonban Grace érzéseivel egy csöppet sem foglalkozott.
Végül volt egy-két szimpatikusabb húzása is, a hatalmas grimaszolós és nagyhangú énje egyre inkább a háttérbe szorult, és már majdnem kezdtem megsajnálni. De csak majdnem.

Jut eszembe, szabad akarat? Valahogy egy kis isteni közjátékot véltem felfedezni Grace esetében, hogy visszatalált Bruce-hoz.

Mellesleg a kutya pisilés közbeni keresztülhurcolása a lakáson (sőt, az egész házon), már átment a baromság kategóriába, mint ahogy mondjuk a hold "kötéllel való" közelebb húzása, a paradicsomleves kettéválasztása, vagy a majmos jelenet. 

Amikor Bruce megtudja, hogy Evan kapta meg azt a munkát, amire ő áhítozott, akkor az a bekattanásos jelenet a pofavágásokkal megtűzdelve baromira túlzás volt, és nagyon béna lett, bár az ilyen elcseszett jeleneteket még egy darabig sorolhatnám...

Filmnézés ideje: 2015. december 16. (újranézés)


Édes november (2001)

★★★★★★★★☆☆

Ha a film leírását olvastad, akkor nem igazán vagyok spoiler-es.

Egy kicsit megrendítő történet, mely egy olyan lányról szól, aki folyton vidám, szertelen és tele van élettel. Néha már-már annyira dilisen és ütődötten viselkedik, hogy azt hinnéd, nincs ki az összes kereke, de szerintem pont ez a szerethető benne. Nem is próbál megfelelni mások igényeinek, egyszerűen imád bohóckodni. Legalábbis a külvilág felé azt a látszatot mutatja Sara, hogy minden rendben van, így próbál meg erős maradni. Ameddig csak tud... És végül is ez jó taktikának bizonyul, még akkor is, ha lényegében egy kicsit becsapja magát, hiszen ezekre a pillanatokra talán el tudja felejteni a fájdalmát.

Ahogy Sara összeakad a munkamániás ripaccsal, Nelsonnal, már tudható, hogy nem lesz egyszerű dolga a férfival. Annyira merev a pasi, hogy képtelen egyszerűen csak jól érezni magát. De természetesen ahogy egyre több időt tölt a nővel fokozatosan feloldódik és nem meglepő módon bele is szeret. Mindezt már az elején lehetett sejteni, tehát ezen a téren nem vonultatott fel a film túl sok újdonságot.

Azonban Sara ezzel a teljesen nyilvánvaló és kézenfekvő lehetőséggel nem számolt, csak tudnám, hogy miért nem. Hogy várhatja el, hogy bármilyen változást, érzelmet kicsikarjon a férfiakból, azonban azt az egy érzést viszont nem, hogy szerelem. Folyamatosan kacérkodik Nelsonnal (és a többi "hónappal" is), de a tettei következményét már nem akarja viselni, ami viszont nem túl szimpatikus benne.

Ahogy sikerült a férfi gondolkodásmódját és életét megváltoztatnia, az elismerésre méltó, viszont az már nem, hogy a férfi vele szeretett volna lenni még azután is, hogy tudomást szerzett a betegségéről, azonban a lány eltaszította magától egy kissé érdekes felfogás miatt, mely szerint "ha így emlékszik rá, akkor bármivel szembe tud nézni"... Ez egy hülyeség. Bezzeg a barátaitól, a transzvesztita párocskától ezt - önző módon - nem várja el? Ők ápolgathatják, ha rosszul van? Ha már teljesen felborította Nelson életét, akkor szerintem azt is engednie kellett volna, hogy közelebb kerüljön hozzá, főleg, hogy a férfi nagyon jól tudta, hogy mire vállalkozik. Így, hogy Sara elküldte, nem látom értelmét az egésznek... Persze a záró képsorok szívszorítóak, és megindítóak, de az eseményeket végiggondolva Sara tette önző.

Filmnézés ideje: 2015. december 18. (újranézés)

2015. december 13., vasárnap

Kéjjel-nappal (2010)

★★★★★☆☆☆☆☆

Ez igazán vicces volt. És most ironikus próbáltam lenni, hiszen ez a film mind akciófilmnek, mind vígjátéknak, de még paródiának is nagyon gyenge, a legjobb szó rá talán a röhejes.

Már a film eleji bénázás előrevetítette, hogy mit várhatok ettől az alkotástól, ugyanis gyatra volt mind a "véletlenül" egymásba ütközés, mind az, hogy "nincs hely a repülőgépen", mikor pedig felszáll a nő, szinte kong az ürességtől a repülő. Ahogy a mosdóban nem hall semmit a nő a kinti lövöldözésből, vagy ahogy az első csók elcsattant, azt félelmetesen idétlen jelenet volt. Kicsit sem átlátszó az egész szituáció...

June tipikusan "szőke nősen" viselkedett, buta volt mint a föld, folyamatosan viháncolt, vagy sipákolt, mikor Roy elugatta neki, hogy mit ne csináljon, akkor dafke azt csinálta, mint valami hülye liba, úgyhogy ezúton is köszönöm szépen Roy-nak, hogy ilyen sokszor "kiütötte" a nőt, így többé-kevésbé elviselhető volt a viselkedése.

Az akciójelenetek sem komolyak, sem viccesek nem voltak, inkább idétlenek és hihetetlenek. Mégis kivel akarják elhitetni, hogy egy hulla egyenletesen tudja tartani a gépkocsi sebességét, miközben June a hátsó ülésről tökéletesen tudja kormányozni az autót, ezalatt pedig Roy alig kapaszkodva bohóckodik a kocsik tetején ugrándozva és hasalva? Velem ugyan nem. Sok akciófilmet láttam már, így van némi összehasonlítási alapom, de ebben a filmben az összes jelenet komolytalan, amatőr és nevetséges volt, amit tetézett a szereplők idétlen viselkedése. Fenntartom ezt a véleményemet még akkor is, hogyha paródiaként tekintek a jelenetekre.
Az egyetlen ötletesnek mondható húzás az volt, mikor a film végén June ugyanazzal a csellel hozta ki a kórházból Roy-t, mint amivel a pasi szerelte le többször is a nőt, és természetesen ő is át lett öltöztetve közben...


Valaki elárulná, hogy a filmnek mégis miért ez a címe?

Filmnézés ideje: 2015. december 12.

10 dolog, amit utálok benned (1999)

★★★★★★★★★☆

Bár tinifilmről van szó, a mai napig újra tudom nézni bármikor, amikor könnyed kikapcsolódásra, szórakozásra vágyom.
A szereplőket tök jól eltalálták, a poénok valóban viccesek és a helyükön vannak, a zenék is illenek a filmhez, szóval nagyon egyben van az egész, még annak ellenére is, hogy bár az alapsztori ötletes, azért kellőképpen sablonos és kiszámítható a történet.

Egy pár szót ejtenék néhány szereplőről:
Kat és Bianca apja: Az egyik kedvenc karakterem. A beszólásain és ironikus megjegyzésein mindig jókat tudok vidulni. Egy kicsit maradi módon megpróbálja óvni még a széltől is a lányait, de mindezt mégis modern köntösben és viccesen tálalja és ez tetszik.
Mr. Morgan, az irodalomtanár: Haláli ürge, egy ilyen tanárt szerintem imádnék, ha még suliba járnék. A srácokat a helyükön kezeli, simán kiosztja őket, és mindezt nagyon lazán.
Kat és Patrick: Szerintem nagyon jó kis párost alkotnak, összeillenek, mindkettő kicsit vadóc, de csak kifelé mutatják ezt, ha jobban megismeri őket az ember, akkor rájön, hogy tudnak teljesen "normálisak" is lenni. A piszkálódós stílusuk nekem egyébként bejön.
A többi karakter simán átlagos, lényegében adott két kicsit szerencsétlen srác, az elkényeztetett csitri és annak ribanc barátnője, a suli ügyeletes szépfiúja gyök2 IQ-val és sok pénzzel, de mindegyikük tökéletesen formálja meg a ráosztott szerepet.

Néhány jelenet nagyon megragadt bennem (spoiler-es):
- Patrick és Kat festékdobálós játéka (ezt a film óta ki szeretném próbálni, de nem a durva, beöltözős, fegyveres verziót, mikor a játék után lila foltok tarkítják az ember minden porcikáját, hanem ezt a festékes lufidobálós verziót, ami sokkal jobban tetszik),
- Patrick éneke a focipálya lelátóján, imádom, hogy bohóckodik,
- Kat mentőakciója, hogy Patrick le tudjon lépni a sulis bezárásból, bár hogy mellbedobással sehol nem fog győzni, az részletkérdés,
- Bianca "magánszáma" a bálon, tökösen adta elő a berágott csajszit,
- Kat és Patrick könyvesbolti jelenete, mikor Patrick "A nő misztikuma" című könyvet keresi, Kat pedig meg is találja neki.

Filmnézés ideje: 2015. december 13. (sokadik újranézés)



1984 (1984)

★☆☆☆☆☆☆☆☆☆

Nem tetszett ez a film. Valószínűleg ebben az is közrejátszik, hogy a témája elég durva és semmilyen keretek között nem tudom elfogadni ezt a fajta emberi elnyomást és viselkedést, a háborúkat pedig egyenesen gyűlölöm, semmi értelmük, az emberek olyasvalamiért halnak meg, amit egy felsőbb hatalom kényszerít rájuk.
De emellett a színészek se voltak szimpatikusak és több esemény, vagy részlet előtt is értetlenül álltam.
A változatosság kedvéért ezt a könyvet sem olvastam George Orwelltől, így ismét csak nincs összehasonlítási alapom.

Már a film eleji jelenetsort sem tudtam hova tenni. Miért gyűjtötték össze az embereket egy helyre, nézettették velük azt az agymenést, azok pedig miért üvöltöztek, emelgették az összekulcsolt kezüket a fejük fölé és lázongtak? Ennek mégis mi értelme volt? Számomra semmi.

Arra, hogy a férfi mit dolgozik, még most se sikerült rájönnöm. Beledumált valami mikrofonszerűségbe, de annak a másik végén volt valaki, aki ezt hallotta, vagy csak magának mondott fel szövegeket? Mikor tárcsázott, akkor kit hívott? Mikor áthúzkodta a cikkek szövegét, akkor azt miért tette? Komolyan fogalmam sincs, hogy mit csinált...

A folyamatosan, minden helyiségből szóló, kikapcsolhatatlan szövegelés (hazudozás és térítés) roppant frusztráló és idegesítő volt. Tudom, hogy eleve ez a céljuk, megtörni az embereket, de mégis mit várnak ezektől a tévéadásoktól? Hogy az elnyomott emberek "megtérnek"?
Az egyenruhák, a reggel vezényszóra felkelés és tornázás, a szigorú szabályokkal való terrorizálás, a folyamatos megfigyelés, a megszorítások és hogy mindent tiltanak, számomra elviselhetetlen lenne. És még arra sem sikerült rájönnöm, hogy mindez miért van, mit szeretne a kormány elérni ezzel. És itt van a probléma. Meg kellett volna értenem, hogy a hangszóróból, tévékből sugárzott adásnak mi a célja, a háborúhoz mi köze van, de nem sikerült összekapcsolnom a kettőt.
Azzal, hogy a titokban szerelmeskedő párocskát megfigyelték és rajtakapták, annak mi értelme volt? Egyáltalán milyen jogon tiltották a magánéleti dolgokat?

Mikor a férfit kínozták, akkor frankón nem tudtam, hogy a kihallgató ember mi a fenét szeretne azzal, hogy "hány ujját mutatja". Semmi másról nem szólt a faggatózás, csak arról, hogy a 4 ujja az most 3, vagy 5, de hogy mindennek mi volt a lényege, mire szeretett volna kilyukadni a pasi, az számomra rejtély maradt. Biztos nem jól figyeltem, de mivel már a film elején elvesztettem a fonalat és többé-kevésbé az érdeklődésemet is, így a végső konklúziót se sikerült felfognom.

Láttam már hasonló témában jó filmeket, tehát nem azt mondom, hogy kizárólag a témaválasztás miatt húzom le a filmet, egyszerűen sem a történetvezetés, sem maga a kivitelezés nem tetszett, továbbá a filmnek nem sikerült átadnia a mondanivalót sem.

Filmnézés ideje: 2015. december 10.

 

2015. december 12., szombat

Stephen King: Az (1990)

★★★★☆☆☆☆☆☆

Túl hosszú! Ha esetleg egyéb dolgokba nem tudnék belekötni (de igen, bele tudok kötni...), akkor a film hosszúságát mindenképpen negatívumként említeném, mert nem igazán értem, hogy miért kellett ennyi időt szánni erre az egészre. Az rendben van, hogy szépen ki akarják fejteni a eseményeket, de nagyon sok jelenetnél azt éreztem, hogy a történet vezetése szempontjából teljesen felesleges.
Sajnos még ezt a könyvet sem olvastam Stephen King-től, így a kihagyott, vagy átírt részek vonatkozásában nem tudok véleményt nyilvánítani, csak az önálló filmről.

A színészek játékával nem volt különösebb problémám, mind a gyerekek, mind a felnőttek egész jól alakították a szerepüket. Tim Curry remek választás volt bohócnak, eddig már maradandót alkotott számomra az Oscar című filmben Dr. Poole-ként, valamint a Haláli fegyver óta emlegetjük "a vadon kiszlányait", továbbá a Három testőrben is nagyon jól alakította a gonosz bíborost.
Néha sajnos meg kellett állnom egy pillanatra, hogy a gyerekszereplőket azonosítsam a felnőttkori önmagukkal, mert volt egy kis káosz a fejemben, de végül is sikerült összepárosítanom őket.

A történet felépítése kezdetben nagyon jó volt. Először a jelenben vagyunk, mikor az egyik főszereplő megkapja azt a bizonyos telefonhívást, ennek hatására visszakerülünk a múltba és megnézhetjük, hogyan találta magát szembe gyerekkorában a bohóccal, hogyan csatlakozott a kis csapathoz, majd ismét visszakerülünk a jelenbe, ahol a szereplő elindul a találkozó helyszínére. Ugyanezt a szisztémát követve nézzük végig mind a hét gyerek történetét, a váltogatott idősík rendben van, de a felvezetés a sok szereplő és a részletes ismertetés hatására nagyon elnyúlik és túl sok izgalmat még a bohóc időnkénti felbukkanása sem nyújt.

Már eddig is rengeteg minden történt, de felnőtt fejjel még csak most, nagyjából a film fele után fognak egymással találkozni. És az összejövetel is baromi hosszadalmasra sikerült... 
Könyvben olvasva valószínűleg tetszene ez a fajta részletezettség, de egy filmben kicsit azért rövidíthettek volna rajta, mert ez már számomra a minőség rovására megy.

Innentől spoiler-es:

Azért az vicces volt, hogy a srácok egyetlen csúzli és két ezüst csecsebecse segítségével akarják legyőzni a bohócot. Nem tudom mit gondolhattak, mégis hogyan sikerülhet egy "képzeletbeli" lényt "megölni" ezzel a módszerrel. (Az meg még nevetségesebb volt, amikor a film végén, már felnőtt fejjel csinálják ki azt az "izét", de erre majd még később visszatérek.)
Miután a gyerkőcök leereszkedtek a csatornahálózatba és a bohóc keresésére indultak, majd egy fényes valami - igencsak béna módon bemutatva - megölte az őket követő rivális banda két tagját is, az merőben érdekes volt. Ugyebár egy bohócot keresünk, ami eddig nem fénylett, tehát ez valami új. De a kettő mégis hogyan kapcsolódik össze? Erre nem kaptunk semmilyen magyarázatot, de legalább a srácok ki tudtak menekülni.

Egy apró észrevétel. Mikor a felnőtt Richie Tozier megérkezett a városkába, akkor a mozi homlokzatán az volt a látomása szerint kiírva, hogy született 1950-ben, meghalt 1990-ben. Ezután nem sokkal azt hallhatjuk, hogy az események 1967-ben történtek, tehát Richie-nek akkor már 17 évesnek kellett volna lennie, pedig az iskolai jelenetek alapján mindannyian általános iskolába jártak, tehát kizárt, hogy Richie 17 éves legyen akkoriban, annak ellenére, hogy ő a legmagasabb, és idősebbnek néz ki a többi srácnál.

Azon túlmenően, hogy mindegyikük megkapta a saját kis hallucinációját, amit a körülöttük lévők nem észleltek, jó ötlet volt, hogy a srácok viszont közösen is látták a furcsa eseményeket és sokat ráadásul közösen élték át.

Miután végre nagy nehezen együtt voltak a felnőttek a jelenben, megint leereszkedtek a csatornába, hogy véget vessenek ennek az egésznek. És innentől jön a "ne már" rész, azaz jön a hatalmas műanyag pók. A kivitelezés csapnivaló, még akkor is, ha tudom, hogy egy 1990-es évekbeli filmnél még nem remekelt a CGI. És a pók ráadásul bandzsa! Ezen már csak röhögni tudtam. Mint ahogy azon is, hogy mit össze nem szerencsétlenkedtek a pók megölése kapcsán. 
Eddie halálát se tudom hova tenni, a pók felemelte, majd leejtette és kész, már meg is halt. De mégis mitől? (És a sok lényegtelen és felesleges jelenet között volt az önvallomása, miszerint ő még soha nem szeretkezett nővel, így már azt is tudom, hogy szűzen halt meg... Minő fontos információ, nemde?)
A "legjobb" rész mégis az volt, hogy nekirohantak a póknak, felborították és agyonverték. Nem mondanám, hogy nagyon hatékony és rémisztő ellenfél volt a kicsike.
És hogy ettől vajon miért ereszkedtek le a bepókhálózott áldozatok, azt már meg se kérdezem, mint ahogy azt se, hogy egy ártatlan biciklizéstől hogyan jöhetett vissza a nő ép esze...

Ezen kívül még két kérdés bennem maradt: 
 - Mégis mi köze volt a bohócnak a pókhoz?
 - Mi történt a bohóccal?
Ha a könyv választ ad ezekre, akkor légyszi valaki írja már meg spoiler jelöléssel a kommentek között. Köszi.

Filmnézés ideje: 2015. december 11.

2015. december 9., szerda

Holtak Világa, avagy zombit karácsonyra!



Egy kis ismertető:

2010-ben jelent meg Lengyel Dávid és Kuba Richárd "Holtak világa" című trilógiájának első kötete, "A jóslat", mely Magyarország első zombis története.

Fülszöveg:

"Egy csapat katona érkezik a Kiskőrös mellett lévő egykori katonai laktanyához. A létesítmény területéről segélykérést észleltek. Azonban, mire odaérnek, nem találnak mást, csupán egy maroknyi túlélőt, hatalmas pusztítást, és élőholtak tömegét.

Egy katona, Andrássy Bálint tizedes az egyik szobában rábukkan egy kis könyvre, Kozma András naplójára. Miközben olvassa, egyre inkább bepillantást nyer ennek a húszas évei elején járó fiatalnak a küzdelmekkel teli életébe. Ez idő alatt arra is rájön, hogy egy nostradamusi jóslatnak köszönhetően ez a fiú már régóta számított rá, hogy egy napon a holtak életre kelnek…"


Az első kötet egész jó értékeléseket kap, ami nem is csoda, hiszen nagyon jó kis olvasmányról van szó, és bár egyszerűnek tűnik a nyelvezete, könnyen magával tudja ragadni az olvasót, aki gül feszült kíváncsisággal falja a lapokat, és izgul a szereplőkért. Külön kiemelném, hogy magyarországi helyszíneken játszódik a történet, amely még egyedibbé és valószerűbbé varázsolja az eseményeket.
Az első rész alapjául szolgáló "Kozma András naplója" pedig még több háttérinformáct nyújt és ügyesen kiegészíti a trilógiát. 

Akik olvasták az első részt, illetve a már megjelent kiegészítő kötetet, azok türelmetlenül várják a folytatást, amely bár lassan, de biztosan készül, és remélhetőleg jövőre a boltok polcaira kerül majd.

Kérlek, ösztönözzétek az írókat az első kötet, illetve a kiegészítő napló megvásárlásával, akár magatoknak, akár rokonotoknak/barátotoknak szánt karácsonyi ajándékként. Biztos vagyok benne, hogy remek szórakozást fog nyújtani a srácok különleges világa.

Vásárlási információk:
(raktárról maradt hibátlan állapotú könyvek)
A "Holtak világa - A jóslat" című könyv ára: 1.945 Ft
A "Kozma András naplója" című könyv ára: 1.520 Ft
Budapesten megoldható a személyes átadás, vidéki postázás esetén előre kérném banki befizetéssel/átutalással rendezni a könyv(ek) és a postaköltség árát.
Az első 10 vásárló ajándék könyvjelzőt kap!
Igény esetén Kuba Richárddal dedikáltatni tudom a könyvet és a könyvjelzőt is.
Kérlek, hogy a megrendelést a petho.timea@t-online.hu e-mail címre küldd.



A trilógiáról és a kiegészítő kötetekről bővebben itt találsz információkat:
A Holtak világa honlapja: http://holtakvilaga.hu/
A Holtak világa Facebook-csoportja: https://www.facebook.com/HoltakVilaga
Wikipedia: https://hu.wikipedia.org/wiki/Holtak_Vil%C3%A1ga_-_A_j%C3%B3slat





2015. december 8., kedd

Evan, a minden6ó (2007)

★★★★★☆☆☆☆☆

Érdekes film, nem is igazán tudok mit kezdeni vele. A jelen korba átültetett bibliai vonásokkal teletűzdelt alkotás, mely leginkább bénára sikerült, humort csak elvétve találtam benne, pedig kötelezően ráaggatták a "vígjáték" jelzőt, holott nem is az.

A vallással kapcsolatos filmeket és könyveket mindig fenntartásokkal fogadom, kevés rendező és író tudja eltalálni az egyensúlyt. Vagy teljesen hűek akarnak maradni a történelemhez és mindent komolyan mutatnak be, erőltetve a "hittérítést" - nos, ez nem az én világom -, vagy megpróbálják elvicceskedni és könnyedén venni az eseményeket, a "hittérítést" árnyaltan igyekeznek közvetíteni, azonban rosszul jönnek ki belőle, mert nem megfelelőek a poénok - szerintem ez történt jelen esetben is.
(Vallási téren eddig talán csak David Safier: Pocsék karma című könyve volt elfogadható számomra, melyben sikerült úgy tálalnia az írónak a mondanivalót, hogy megértettem, humorosnak találtam és nem éreztem nyomulósnak. Ugyancsak David Safier: Jézus szeret engem című könyve már sokkal több bibliai utalást tartalmazott és a történet se fogott meg annyira, ahogy Christopher Moore: Biff evangéliuma is már soknak bizonyult.)

Leginkább úgy jött le az egész történet, mintha Isten unatkozna, ezért kiszemel magának egy politikust és alaposan kicseszik vele, hülyét csinál belőle és közben nagyon jól szórakozik.
Spoiler: Hiszen semmiféle özönvízről nem volt szó, egyszerűen csak átszakadt a gát, amire elég lett volna valahogy figyelmeztetni az embereket, esetleg okosan rávezetni őket a problémára, de nem, neki ezt a kacifántos utat kellett kijelölnie és a "Télapót" rávenni a feladat elvégzésére. 
Tanulságot nem igazán véltem felfedezni a történetben, pedig higgyétek el, kerestem...

A víz egyébként igencsak érdekesen folyt, miután elárasztotta a völgyet és a bárka beért a városba, utána csak célzottan a bárka alatt folyt a víz, a mellékutcákat még véletlenül se árasztotta volna el, és miután a bárka bekopogtatott a megbeszélésre, az a rengeteg víz husss, máris felszívódott... De mégis hova?

Morgan Freeman tökéletes választás volt Istennek. Az egész lényéből árad valamifajta erő, a szerepeit úgy formálja meg, hogy még akár egy "szolga" szerepében is tisztelet övezi. 
Evan-t nem igazán sikerült megkedvelnem, mivel a színész egyáltalán nem szimpatikus. 
A mellékszereplők mindegyike felejthető alakítást nyújtott, túl sok érzelmet nem váltottak ki belőlem, szürkék és unalmasak voltak. Egyedül az egyik rendőrnek tudtam örülni, mikor megláttam a Breaking Bad sorozatból "Hank Schrader"-t, aki ezúttal is zsarut alakított. "Rocks! Minerals" :D

Filmnézés ideje: 2015. december 6.

A barlang 2 (2009)

★★★★★★☆☆☆☆

Ha a készítőknek nem volt új ötletük, amit még ebből az egész sztoriból ki lehetett hozni, akkor minek készítették el a folytatást? Nem szólt semmi másról, csak az első filmet majmolta teljes mértékben, miszerint 6 ember lemegy a barlangba, de egy se jön ki. Vagyis mégis, de aztán mégse. Tiszta "deja vu" érzésem volt...

Az ijesztgetéssel megint próbálkoztak, de kisebb lendülettel és hamarabb fel is adták, tehát még kevésbé volt rémisztő, mint az első rész. Sőt, az előző rész ismeretében már tudtam, hogy mikor és mire kell figyelnem, így felkészülhettem a hirtelen eseményekre.

Innentől spoiler-es:

A film elején volt egy mozzanat, ami egyik főhősünket sem zavarta. Nevezetesen, hogy Sarah valahogy kijutott a barlangrendszerből, és biztosan nem azon a járaton át, melyen az újdonsült csipet-csapatunk indult neki a keresésnek, ugyanis arról a járatról le kellett feszegetni a "Veszély! Maradj kint!" feliratú fadeszkákat. Ergo tutira nem ott jutott ki a nő...

Az a rész "vicces" volt, mikor Juno (minő meglepő, túlélte az első részt) megmentette a rendőr pasit. A fószer majdnem otthagyta a fogát, mikor a nő megjelent a csákányával és durván lekaszabolta a pasasra támadó lényt, mire a krapek közli vele, hogy "Segíteni jöttem, kiviszem." Na basszus, szép kis segítség...

Gusztustalankodásban ezúttal is volt részünk bőven, csak most nem vérben, hanem ürülékben pancsikoltak a szereplőink. Egyik jobb, mint a másik.

Mikor a rendőr pasi hozzábilincselte magát Sarah-hoz, akkor a párom - azon túlmenően, hogy értetlenül állt a bilincs hosszúsága előtt - előrevetítette a közeljövő lehetőségeit:
1) Le kell vágni a pasi kézfejét.
2) Le kell vágni a nő kézfejét.
És minő meglepő, a következő jelenetben máris előkerült a célszerszám és megszabadítottuk a rendőrbácsit a kézfejétől. Már épp itt volt az ideje, kezdett irritálni a pasi.

A film legvége azért tartogatott egy kis csavart. Értetlenül álltam a helyzet előtt, hogy Ed tudott a lényekről és nemhogy elintézte volna őket, vagy szólt volna a mentőcsapat tagjainak, hogy mivel állnak szemben, hanem inkább lecsapta a megmenekült rendőrnőt és visszavitte a kijárathoz, hogy elkaphassák a lények. Vajon milyen indítéka volt erre? A történet ezen a ponton teljesen kidolgozatlan és megmagyarázhatatlan, ez a logikátlan fordulat így nincs rendben.

Összességében a színészi játékkal ezúttal se volt különösebb gond, a barlang mit se veszített szépségéből és rejtélyességéből, a lények pedig még mindig hatékonyak és undorítóak voltak, de aki látta az első részt, annak nem fog túl sok újdonságot nyújtani a folytatás.

Filmnézés ideje: 2015. december 6.

Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1991)

★★★★★★★★☆☆
 
A párom az egyik 9gag maratonja során talált egy "filmajánlót", melyben felfigyelt a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme című alkotásra, és mindenképpen meg szerette volna nézni. Én feltételül szabtam neki, hogy rendben, megnézhetjük, de csak akkor, ha a film alapjául szolgáló művet is megnézzük, mert oké, hogy vidul a hülyéskedésen, de nem árt az se, ha tudja, pontosan mit is figuráztak ki a készítők.

Neki nem igazán jött be ez az alkotás, de talán ebben az is szerepet játszott, hogy elég kínkeservesen vállalkozott a filmnézésre, és ezzel a hozzáállással sajnos már alapjában elvette saját magától a kedvet és előítélettel viseltetett a film iránt. 

Sebaj, én sokadszorra is lelkesen néztem végig a történetet, minden jelenetet már kívülről fújok, sőt, a legtöbb színész számomra eggyé is vált a szerepével (főleg, hogy a három-négy főszereplő kivételével a többieket nem is igazán láttam s szerepben, vagy legalábbis nem nyújtottak emlékezetes alkotást).
Emlékszem, hogy először gyereknek még az Éva Moziban láttam a filmet anyukámmal (a Nagy Lajos király útja és az Erzsébet királyné útja sarkánál volt). Úgy jöttünk ki, hogy neki Kevin Costner tetszett, nekem pedig Christian Slater. A véleményem azóta is változatlan, bár azóta nem nézett ki ilyen jól a szerepeiben...  
Egye fene, ezúttal Piton professzor is egész jóképű volt, jól állt neki ez a haj és szakáll kombináció.

Elkezdhetném sorolni a film negatívumait, vagy hogy mi tetszett benne, de ha az eddigi filmnézések során ezt nem tettem, akkor most se fogom elkezdeni boncolgatni a filmet, vagy keresni benne a hibákat, egyszerűen csak jól esik nézni, szeretem a történetet (amit már szerintem a legtöbb ember nagyon jól ismer), és szeretem a színészeket, akik kiválóan alakították a szerepüket, ennyi.
 
Filmnézés ideje: 2015. december 5. (sokadik újranézés)


Ollókezű Edward (1990)

★★★★★★★☆☆☆

Alapvetően rendszerető vagyok, a holmimat igyekszem mindig rendben és rendszerezetten tartani, az irataimat mappázom, az egyéb dolgaimat dobozolom, és persze a legtöbb dolgot igyekszem a szekrényben tartani. Még a ruháimat is szín szerint pakolom a szekrénybe, csetreszem pedig csak nagyon kevés van (és azok jó része is személyes jellegű, ezért fontos számomra), de az a fajta pedantéria, ami ebben a filmben köszön vissza rám, az már szerintem beteges. Egyen házak, minden kínosan rendezett és tiszta, sőt még a férjek is egyszerre mennek dolgozni... 
Azonban ez a csendes kisvárosi légkör is szükséges volt ahhoz, hogy Edward kitűnjön a másságával, felkavarja a nyugodt és unalmas állóvizet, így nemcsak egy újabb csodabogár lett a sok piercinges, agyontetovált és punk fiatal között (ami mellesleg akkoriban talán még nem is volt ennyire megszokott, mint manapság), hanem igazi látványossággá vált. A készítők ezzel is remekül érzékeltették a kontrasztot, bár talán egy kicsit azért túlzásba vitték.

Edward különleges kezeinek köszönhetően jeleskedett a bokorszobrászat, a kutyacsinosítás és a fordászkodás terén, azonban nem mondanám, hogy a készítők is remekeltek ezeknek a jeleneteknek a forgatásakor, ugyanis rendszerint csak azt mutatták, hogy repkednek a hajtincsek, vagy a levelek, majd kész is volt a nagy mű. Számomra nagyon amatőrnek hatott, hogy egyetlen alkotását se kísérhettem végig figyelemmel, csak valamiféle nyiszálással szúrták ki a szemem.
Arra már ki se térek, hogy hogyan volt képes például egy nála kétszer nagyobb dinoszauruszt készíteni segédeszköz (értsd: kisszék, sámli, létra, daru, stb.) nélkül.

A mellékszereplőkkel nem volt különösebb gondom, a háziasszonyok hozták a tipikus pletykagépezetet, és bár a "dögösnekakaroklátszanibáregyreöregebbvagyokésnemkellekmársenkinek" Joyce Monroe nagyon idegesítő volt, mindannyian tudjuk, hogy pontosan beleillik ebbe az amerikai kisvárosi légkörbe, ahogy a többi szürke és egyáltalán nem csinos családanya is.
Edward esetlen és ártatlan szerepére tökéletes választás volt Johnny Depp. Ha szokatlan szerepről van szó, akkor elsőre az ő neve ugrik be, valahogy mindig különc karaktereket játszik, melyek mindegyike tökéletesen illik hozzá. Oké, néha egy-egy "sima" szemüveges férfi eljátszására is kapható, de valljuk be, inkább a rendkívüli szerepek állnak jól neki.
Volt viszont valaki, akivel ebben a filmben nem tudok mit kezdeni, ez pedig Winona Ryder, alias Kim. Elképzelhető, hogy itt még nagyon a karrierje kezdetén volt és ezért nem tetszett a játéka, de valahogy nem tűnt hitelesnek az alakítása és még a szinkronhang se nagyon passzolt (ahogy az időskori énjéhez se, az még zavaróbb volt). Pedig több filmben is láttam már, azokban nem tűnt ennyire gyengének. Lehet, hogy (újra) meg kéne néznem egy-két későbbi filmjét is az összehasonlítás kedvéért...

A történet vezetése mellesleg nem egy nagy vaszizdasz, egyszerű, kiszámítható, de különösebb probléma sincs vele, könnyed kikapcsolódást nyújt.

Filmnézés ideje: 2015. december 7. (sokadik újranézés)


2015. december 7., hétfő

Egy bogár élete (1998)

★★★★★☆☆☆☆☆
(Az 5 csillaggal azt próbálom meg érzékeltetni, hogy ez egy tipikusan gyerekeknek szóló rajzfilm, így felnőtt fejjel nehezen tudom értékelni.)

Vannak olyan rajzfilmek, melyek bár gyerekeknek szólnak, de a felnőttek is remekül tudnak szórakozni rajtuk, mert mondjuk a grafikája komolyabb, mint jelen mesének, esetleg a témaválasztás felnőttesebb, vagy például olyan mondanivalót társítanak hozzá, melyet leginkább csak a felnőttek értenek meg. (Számomra ilyenek a teljesség igénye nélkül: Hős6os, Agymanók, Rontó Ralph, WALL-E, esetleg még a Végre otthon.)
Nos, ez a filmecske számomra egyik kategóriába se tartozik, mert ugyan a látványvilága nagyon szép, de tipikusan a kicsiket célozta meg, és ha jobban belegondolok, akkor az összefogásra, a bátorságra próbálja meg ösztönözni a nézőket, azért olyan nagyon mélyen szántó rejtett tartalmat sem találtam benne.
De mindez nem is baj, elfogadom, hogy nem én voltam a készítők számára a célközönség, ők csak egy kis kellemes kikapcsolódást szerettek volna nyújtani a lurkóknak, így meg is hagyom a részletesebb értékelés lehetőségét azok számára, akiknek szánták. A gyerekeknek.

Filmnézés ideje: 2015. december 6.

2015. december 3., csütörtök

Amerikai História X (1998)

★★★★★★★★★☆

Súlyos és sajnos napjainkban is folyamatosan aktuális témát feszeget tökéletes precizitással és sallangoktól, mellébeszéléstől mentesen a film. Kíméletlenül a fejünkhöz vágja, hogy milyen romlott világban élünk.
Sokkal könnyebb másokon átlépni, gáncsoskodni, előítélettel viseltetni csak azért, mert más a bőrszíne valakinek, vagy éppen nem egyezik a véleménye a miénkkel. Könnyebb bántani a másikat, fél perc alatt idegbetegeskedni valami miatt, mintsem normálisan kezelni a felmerülő problémákat. 
A gyűlölködés mindig is jelen volt az emberiség életében, azonban az utóbbi évtizedekben szerintem soha nem látott méreteket öltött a rasszizmus.

Hiába ajánlanám mindenkinek, hogy nézze meg ezt a filmet, mert tanulságos és profi módon kivitelezett alkotás, sajnos a legtöbb ember képtelen lenne felfogni, megérteni a látottakat, még kevésbé gondolkodnának el a film mondanivalóján. És ha mégis, akkor sem nyilvánulna meg a tetteikben, viselkedésükben, hogy bármin változtattak volna a film hatására...

Edward Norton tökéletes választás volt a főszerepre, hatásosan alakította "mindkét" énjét. Érdekes volt végigkövetni, hogy hogyan ment át a változáson, hogyan jött rá arra, mekkorát tévedett, és képes volt "új" életet kezdeni.
A fekete-fehér múltbéli jelenetek és a színes, jelenben játszódó események remekül voltak összehangolva, tetszett az időnek ez a fajta érzékeltetése.

Filmnézés ideje: 2015. november 22. (újranézés)


Szeretet (2011)

☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆

Utálom, mikor egy film lassú, vontatott és ráadásul nem szól semmiről. Na, ez a film lassú és vontatott volt, továbbá rohadtul nem szólt semmiről, így cserébe kap egy hatalmas nullát.
Én az ilyen filmekben nem tudom felfedezni a „rejtett értéket”, mert számomra nincs benne ilyen és inkább szundítottam volna helyette egy jót, de a párom nem nagyon hagyta, bár azért néha csak elbóbiskoltam...

Azért nem vagyok nagyon undok, volt olyan része is a filmnek, amit értékelni tudok. Ilyen a nyögvenyelős történetvezetés, a magát halálra unatkozó és antipatikus űrhajós, vagy a „csodálatos” képek az űrhajóról. Na, ezt tudtam díjazni, szintén egy nagy nullával.


A film elején látott háborús jelenetet nem igazán tudom hova tenni, nem értem, hogy mi köze van a film többi (űrhajós) részéhez, sőt, mivel a film nagyjából 2/3-ától teljesen elvesztettem az érdeklődésem a film iránt és hosszú pislogásokkal igyekeztem túlélni a dögunalmas jeleneteket, ezért nem is fogom tudni átlátni a nagy egészet, még akkor se, ha a végére esetleg összeállt volna a kép. De megmondom őszintén, nem is igazán érdekel...

Filmnézés ideje: 2015. november 27.

Robin Hood, a fuszeklik fejedelme (1993)

★★★★★★★☆☆☆

Ez a film is a fájdalmasan nagy baromságok közé tartozik, azonban valamit jól csinál "menjafrancbamellbrooks", mert bár fejelgetem a falat a hülyeségektől, de amikor úgy adódik, azért csak újranézem. Hiába no, mazochista vagyok...

A poénok többrétűek, ami nekem tetszik, ezek is csak élvezhetőbbé teszik a filmet.
Egyrészt kommunikálnak időnként a nézővel is, amitől a színészi játék közvetlenebb lesz.
Másrészt a film tudja magáról, hogy egy film, tehát mikor előveszik a szövegkönyvet, vagy majdnem leszúrják az egyik stábtagot, vagy bénáznak a kamerákkal, az nem "véletlen", mint mikor mondjuk egy nagy költségvetésű filmben benne maradnak a "bakik".
Harmadrészt a direkt kifigurázás ebben a formában nekem bejön, és bár ez a blődség is káros az agysejtjeimre, megbocsátom a készítőknek.

Az "eredeti", Kevin Costner-es Robin Hood filmet nagyon szeretem, sokszor láttam már, így természetesen már kívülről fújom, tehát az egyes jeleneteket össze is tudom hasonlítgatni (például a folyón való átkelést), és azt kell hogy mondjam, nagyon ügyesen parodizálták ki az alapművet.

A színészek tökéletesen alakították a szerepüket, lazák voltak és könnyedén formálták meg a teljesen idióta karaktereket. A poénok bár fájdalmasak, jókat lehet rajtuk nevetni, időnként egyik-másik beszólás biztos neked is eszedbe jut majd, szóval szerintem megéri megnézni a filmet.

(Csak halkan jegyzem meg, hogy Mervin szövegkeverése gyerekkoromban annyira tetszett, hogy összeírtam őket magamnak.)

Filmnézés ideje: 2015. december 2. (újranézés)